HOLD UTCAI REFORMÁTUS TEMPLOM

HOLD UTCAI REFORMÁTUS TEMPLOM REKONSTRUKCIÓ

Budapest

Tervezett terület: 740 m2

Építész: Szekér FerencOrbók Attila

Építés befejezése: 2002 

Orgona beépítés: 2017

A Hold utcai református templom 1890-es években épült, és az elmúlt évszázad során sok viszontagságon esett át. A kezdetben, a németnyelvű egyházi élet erősítését szolgáló épület a II. világháború során súlyosan megsérült, részben pedig kiégett. 

A háború után helyreállították, majd az államosítást követően a szerkezet drasztikus átalakítása után 3 szintes raktárépületként hasznosították. 1996-ban visszakerült az Egyház tulajdonába, majd 2000-ben a használatába is. 2002-ben felmerült az igény, hogy a templomot eredeti funkciójában szeretnék használni. 

Balogh Zoltán úrral történt számos egyeztetés után körvonalazódott a rekonstrukció végleges formája, melynek során mind az eredeti funkció és térélmény visszaállítása, mind pedig a megváltozott igények kielégítése fontos szempont volt. A templom teljes alapterülete alá egy pinceszint készült, hogy a szükséges kiszolgáló zónának a megfelelő területeket biztosítsunk. 

A 3 utólag beépített közbenső födém elbontása után, az eredeti karzat helyére egy kétszintes új karzat épült, illetve ezen a területen találhatóak a különböző helyiségek és szintek közötti közlekedést biztosító helyiségek is.
Erre sajnos nincs lehetőség.
hu_HUHungarian