KOGART MÚZEUM
Budapest
Tervezett terület: 2490 m2
Építész: Bozoki Judit, Jurányi Erika
Építés befejezése: 2004
Budapesten, az Andrássy út 112. sz. alatt található a mára már országos szinten ismert Kogart Múzeum. A meglévő palotaépület átalakítási terveit 2004-ben készítette el irodánk. A négyszintes épület pinceszintjén helyezkedik el az elegáns angol és kontinentális hangulatot ötvöző étterem és kiszolgáló helyiségei, a zenei felvételek készítését is lehetővé tévő zenesarokkal.
A földszinten az érkező látogatók a rendezvények befogadására is alkalmas előcsarnokba érkeznek, ahonnan egyrészt a kiállítótérbe jutnak, másrészt a lépcsőtér és lift segítségével a többi szint is elérhetővé válik. A földszinti kiállítótér 27-32 kép kiállítására alkalmas, a tervezéskor külön figyelmet fordítottunk a műalkotások napsugárzás elleni védelmére, valamint a páratartalom és hőmérséklet szabályozására. Az első emeleten egy kiállítótér és kamaraterem kapott helyet.
A kamaraterem átrendezhető, mobil falak segítségével szinte bármilyen kisebb előadás, beszélgetés helyszínéül szolgálhat igény szerint. Az épület legfelső szintjén folytatódik a kiállítótér, illetve itt kaptak helyet a múzeum működéséhez szükséges irodák, öltözők, személyzeti helyiségek és az épület magas gépészeti igényeit kiszolgáló berendezéseket befogadó gépészeti terek.
A múzeum tervezésekor egy modern, a mai kor kiállítótermekkel szemben támasztott igényeit maximálisan kiszolgáló épület kialakítása volt a cél.







